egy pillanat

reggel van. kelteni kell törpit. feneke az égnek, úgy alszik. énekelek, simogatom ezt a kis gömbölyű puhaságot, aki nem sokkal az ébresztést követően már mászik is az ölembe. ránézek az órára, tudom, hogy haladni kellene, tempósabban, de nem mozdulok. ölemben a kisfiam, kapaszkodik belém, még nagyokat szuszog...ez a pillanat csak a mienk. a percek megállíthatatlanul peregnek, de mi ketten ott erőt, megnyugvást, szeretetet adunk és kapunk egymástól-egymásnak...