karácsonyi készülődés

ezeket készítettük a két kezünkkel Tökivel.
készülődünk. holnap karácsony.

kiegészítés

holnap ha hazaérünk akkor felszedjük Tökit, majd felhívom az albérlőt. hétfőn reggel 9re már az ügyvédnél kell lennem, majd átautózni a város másik végébe, hogy találkozzak a bankfiókigazgatóval, majd elméletileg szerdán utalnak, és akkor ha minden igaz, akkor mienk lesz a lakás, amiért már egy jó ideje harcolunk.

üdv windsor

hát erre nem számítottam. 13án pénteken bekocogtunk a földhivatalba. 3 ügyintéző három fajta információt mond. sebaj, segítenek. azért kaptunk telószámokat, hogy szerdán érdeklődjünk, mert csütörtökön bankkal szerződünk, és a tulajdoni lap még nem tiszta. kedden elértem az ügyiratkezelő hölgyet, aki hála segített, és néhány lécci légycci könyörgöm szóra megígérte hogy megteszi amit meg tud tenni, de ígéretet nem tud tenni...szerda újabb telefon, és megkaptam a hírt, hogy jeahhhh a tulajdoni lap clear. jupppi. Csütörtökön 7kor beültünk az autóba, és Törpével, aki már múlt szombat óta beteg volt, elindultunk szerződni a bankkal. 4 óra múlva jöttünk el, úgy, hogy hibás a szerződés, de no para, majd hétfőn a maradék papírral együtt....és utalják a pénzt. csütörtökön beszélek ügyvéddel, ügyintézővel, bakfiókigazgatóval, elmentem az oviba is beszélni a Fruzsi nénivel....csak az atyaúristennel nem. Este jött Csillus, hála a drága csillusnak, és így hajnal 4kor elindultunk a reptérre. Törpi otthon Csillussal, ő vitte oviba reggel. délután pedig ment érte Katika, és nála van most is. hiányzik a tökipompos. mindig itt sertepeltél körülöttem, és most csend van. furcsa a csend. persze gyorsan megszoknám, de az ő hiányát nem tudnám megszokni.
szóval potom 40 perces késéssel megérkezett a repülőnk, Londont Luton reptérre. Egy nagyon szép autóval sofőr várt minket, és mentünk a szállodába.Újabb sokkkkkk: Szoba csak délután. bahhhh. kint vagyunk a világ végén, mit csináljak addig? bementem hát a bárba, és ittam. és netet csiholtam, és fáztam. nincs fűtés. úristen. de amúgy kedves a személyzet, értik amit mondok, amit kérdezek....nincs para. nagy nehezen bejutunk törpe szobánkba, ahol nincs fűtés. Krisznek szóltam hogy ezt neeeeee. mert így is át vagyok fagyva, ezt én nem bírom. lekocog, és kaptunk egy új szobát, nagyobbat, hidegebbet. akkor már sírva röhögtünk, hogy neeeeeee, és akkor nagy nehezen hoztak fel nekünk melegítőt. lementünk kajálni, ami kicsit sem volt jó, vagy érdekes, vagy változatos, elbújtunk egy sarokba, gyorsan megkajáltunk, majd felmentünk a szobába. úgy ahogy kellett elaludtunk, ruhástól. ma kértünk fel reggelit, amit meg is kaptunk, english breakfast jeahhhh.
krisz további agytágításon, este pedig orrfolyásosan irány a coctel party. közben írok, sírok, pirosak a körmeim, és érzem magamban a változást....újabb éledés, újabb arc, újabb mosoly....

Balaton búcsú az ősztől....

Késői ősz Pesten2

késői ősz Pesten1...

felnőni

azt mondják, ha elmegy a szülő, akkor válsz végleg felnőtté.

amikor elmegy a szülő, akkor egyedül maradsz. végleg, visszavonhatatlanul. már nem kísér a védő tekintete, nem tud egy kedves szóval erőt önteni beléd. egyedül maradsz. térdre rogysz, és nem tudod mikor leszel képes újra felállni.
egyedül maradtam. félek.
kétszer mentett meg minket. egyszer amikor magukhoz vettek, bár mindenki ellenezte, és most. tüdőrák. nem hagyta hogy végigjárjuk azt az utat, amit Nagyival. nem kellett még egyszer meghalnunk.de most megrogytam. nem vagyok képes újat adni....nem vagyok képes csak létezni...mert léteznem kell. miért? miért így miért most és miért miért miért?

ismét megkocogtatta az ablakot az ősz....Pesten

kiabálnék

de nem lehet. felnőttem. már nem lehet kiabálni. de iszonyat fáj. még mindig.

búcsú tisztelettel...

Kedves Családtagok, Ismerősök , Barátok,

Szomorú az alkalom, amiért most összegyűltünk. 2015. szeptember 1-én elment örökre KLM, az az EMBER, akit mindenki szeretett, becsült, és tisztelt. 90 évet élt. Élete göröngyös volt, de mindenki számára példaértékű. Nagytati, Lajos bácsi, Apu volt ő, egy személyben. Hosszú életet élt, rengeteget küzdött, erős és bölcs volt.

Most itt állunk megtörve, a kérdések sora nem ér véget. Miért ilyen hirtelen, miért most, miért így? Nagyon fáj. A kérdésekre nincs válasz. Tanakodunk, hogy mi lett volna ha…. de nincs mi lett volna ha. Csak a tény maradt, a megváltoztathatatlan, és visszavonhatatlan. Most itt állunk, megrogyva, és talán az idő majd enyhíteni tudja kínzó hiányát. Sok embernek nem adatik meg, hogy ilyen szép kort megéljenek. Volt az életében minden, ami őt erősebbé, és egyre bölcsebbé tette. Az ő ajtaja a feleségével mindenki előtt nyitva állt. Mindenkinek segítő kezet nyújtott, és akkor is segíteni akart, ha arra valaki nem volt fogékony. A kollegái, a volt tanítványai mind szerették, tisztelték. Minket emberségre és kitartásra tanított.

Nagyon sokat küzdött az utolsó években, de emberi tartását és méltóságát soha nem veszítette el. Példaértékűen tűrte a gyarló emberi test hanyatlását, a betegségeket. Soha nem panaszkodott, és minden figyelemért, segítségért hálás volt. Mit hagyott maga után? Végtelen űrt. Szeretnénk még kérni egy napot, egy hetet, egy évet, de itt véget ért. Elment az az ember, aki még összetartotta a családot. A család, mely ezer felé szaladt a világban. Mindenki próbálja jobban, kevésbé jobban élni az életét, és egyre kevesebb erőnk van tartalmas emberi, családi viszonyokat kialakítani, ápolni. Ő még összetartotta a családot, az ő hívó szavára mindenki elindult. Tanulni kell tőle, tőlük, mert ők még egy olyan generáció tagjai, akik a sok emberi szenvedés, szegénység, világháború után felálltak és utat mutattak. Sokszor mesélt a hadifogságról, arról a mérhetetlen félelemről, embertelenségről, és emberi gyalázatról, amit mi soha nem tudunk megérteni. Ők megélték, lelkükben nyomokat hagyva, sokakat érzelmileg megnyomorítva, de újra kezdték. Mi megérteni nem tudjuk, hiszen mi már más világban nőttünk fel, de érezzük a súlyát.

Ő példátlan módon erős volt. Mindig azt tanította, hogy fel kell állni, és legyél erős, és soha nem szabad feladni. Ő most elment, végre pihenni tud, és ma már csak a felhőkön ülve néz minket. Mi még siratni fogjuk, és már csak virágot tudunk a sírján elhelyezni, mélyen meghajolva, alázattal. Nem fogunk hozzá utazni, telefonon sem tudjuk már felhívni, de a szavai még sokáig itt fognak hallatszani a fülünkben. Itt vannak a tanításának, dorgálásainak a szavai, levelei, de tudjuk, hogy mindezt csupán szeretetből tette. Mert ő adni akart. Mindenáron.

A család neki szent volt. Elsők a gyerekei, az unokái és dédunokái, és ő csak ezután következett. Gondoskodott mindenkiről élete utolsó napjáig. Sajnos az utolsó években a barátai, ismerősei, akik évtizedeken keresztül kísérték az útját megfogyatkoztak. Sokszor hallotta, hogy újabb kollega, és barát búcsúzott el örökre, és ez végtelenül szomorúvá tette, mert saját maga tapasztalta az emberi lét végességét. Az elhunyt barátok iránt érzett fájdalma ellenére tette továbbra is a dolgát, de tudta, hogy már neki is szűkűl az idő, minden nap kevesebb és kevesebb van. Nézte a napi híreket, a gondolatai olyan frissek és értelmesek voltak, hogy senki nem hitte volna, hogy ő mennyi idős. A volt tanítványai a mai napig szeretettel és őszinte tisztelettel emlékeznek rá, mert tanárként is emberséges és igazságos volt. Mindig azt mondta, hogy a tanulás a legfontosabb. Elvehetnek tőled bármit. Az értékeidet, a házadat, de a tudást, amit magadba szívtál sohasem. Mert az a tied, és ezzel lehet csak érvényesülni. mint ahogy Nagytati mondaná:

Nyikogdá nye szdavatszja, ucsitccá ucsitccá ucsitccá

eljött az idő

Megérkezett az este

sötétség lepi meg a lakást,

a körvonalak szétúsznak

az emlékek útjukra indulnak.

Elmentél.

a kérdések csak torlódnak,

válasz nem érkezik már soha

némán sikítunk fájdalmunkban.

A telefon már nem csörög,

hosszú útra nem kell indulnunk

beburkolt minket a hallgatás,

meggyengültek a lábaink, megrogytunk,

Hogyan tovább? Nem tudjuk.

Illatod még őrzi a ruhád.

Hangodat halljuk álmainkban,

de segíteni már nem tudunk.

Bölcsességed örökre belénk ívódott,

szereteted szétárad bennünk,

elvenni tőlünk soha nem tudnak,

életünk örökre egybeforrt.

Csak adtál, és soha el nem vettél.

Életed rögös útjára tévedtünk,

felvettél minket mint hátizsákot,

s csak vittél rendületlenül.

Fejünket meghajtjuk,

mindent, mit adtál őrizzük.

Nem kell bizonygatni, tudod

hogy örökre hálásak leszünk.

Megyünk tovább,

mert menni kell.

Életünk filmje tovább pereg,

engedd, hogy lélegezzünk

emlékeddel, szereteteddel.

Megfogjuk most egymás kezét,

némán kapaszkodunk a múltba,

engedd hogy utoljára megöleljünk,

engedd meg, hogy az utolsó perc a mienk legyen.

a fájdalom

régóta nem írtam. nem volt időm, kedvem, jött a nyár, C hazajött, Tökivel éltük az életünket. elmúlt a nyár. véget ért...és vele én is megszűntem létezni. Nagytati, aki minden volt számunkra, szeptember 1-én 19:10kor örökre elment. a könnyeim nem tudnak elfogyni, mert ő egy különleges ember volt. értelmetlennek érzem a halálát. 90 éves volt. lerogytam a földre, és nem tudok felállni. élek, működök, intézzük a dolgokat, de most képtelen vagyok újat alkotni. elfogytam, a mosolyom már nem ragyog az arcomon.

húsvét

egy hete órát állítottuk. 20 fokból lett hirtelen négy. de talán most...
krisz hazajött csütörtökön, és elutazik majd vasárnap. gyereknevelés nehéz. jönnek a locsolók úgyhogy megmutatom, hogy milyen tuti a dekorációm.és megyek öltözködni....